a Fogarasi havasok-túráról

Először is a túra-leírás: Felsőszombatfalva (Sâmbăta de Sus, 430 m) – Valea Sâmbetei Menedékház (1401 m) – Fereastra Mare a Sâmbetei (2188 m)- Felsőszombatfalva (Sâmbata de Sus)

A faluból 26 km, a sorompótól 18 km. Elméletileg a sorompóig fel lehet menni kocsival, de miután én kétszer odaütöttem az autó alját, egy kanyarban hagytam az autót, így a túra összesen 22 km volt: az autótól a menedékházig 6, menedékház-nyereg-menedékház 10, menedékház-autó 6.

Szintidő: pihenőkkel együtt 11-12 óra, kb. 2-2,5 óra volt ebben a pihenés. Tapasztaltabb, nem kezdő túrázóknak egy nap alatt teljesíthető.

7.15-kor indultunk az autótól.

10.00-kor voltunk a menedékháznál, fél órát pihentünk.

13.00-kor voltunk a nyeregnél.

15.00-kor értünk vissza a menedékházhoz, itt pihentünk egy órát.

17.45-re értünk vissza az autóhoz.

Nehézség: a menedékházig könnyű, a menedékháztól a nyeregig nehéz. Kezdő túrázóknak (tapasztalt hegyi vezető nélkül) nem ajánlott, a hirtelen szintkülönbség és az időjárás kiszámíthatatlansága és hirtelen változásai miatt. Csak megfelelő hegyi felszereléssel szabad(na) elindulni, tekinettel arra, hogy fent a gerincen nyáron is havazhat, lehet nagyon erős szél, köd, felhő, jégeső. Télen a túra nem járható, zárva van, a lavina-veszély miatt.

Felsőszombatfalvától aszfaltút, majd erdei út vezet felfele. Balról elhagyjuk a Pisztrángászat (Păstrăvărie) vendéglőt, majd az úton megyünk egészen a sorompóig, ami kb. 3 km. A sorompó után tovább halad az erdei út, egészen a letérőig, ahol az ösvény balra tér fel, jobbra pedig egy kicsi gát látszik a Szombat patakon. Itt indul a piros háromszög jelzés.

Végig a Szombat patak völgyében haladunk, először a bal, majd egy fa-hídon átmenve a jobb oldalán, az erdőben, kb. 3 km-t. Az emelkedő nem tűnik nehéznek, noha a falu és a menedékház között 1000 m szintkülönbség van. Több időszakos patakon kell átkelni, ha előző nap esett az eső, ezek áradnak, és a cipőnk már itt beázik, mert bele kell gázolni a vízbe. Az ösvény utolsó kilométerén egy helyen láthatóvá válik a Fereastra Mare a Sâmbetei, ami a Fogaras fő-gerince. Ez a szakasz elég jól van jelezve, és eltévedni sem lehet, mert nincsenek letérők az ösvényről. Két pihenőhely is ki van alakítva menet közben. Attól függően, hogy honnan indulunk, 2-3 óra az út közepesen gyors tempóban haladva.

A menedékház nagyon koszos, nincs karban tartva, a körülmények nagyon spártaiak, és a körülményekhez képest drága (50 lej/fő/éjszaka), csak akkor ajánlom az ott éjszakázást, ha elkerülhetetlen, és akkor is csak a saját hálózsákunkkal. A menedékház körül lehet sátorozni, de nincsen erre megfelelő hely kialakítva, a menedékház környéke szemetes, nincs lekaszálva, és senki semmit nem tesz annak érdekében, hogy minimális kényelem és civilizált körülmények legyenek.

A menedékháztól látszik a nyereg (Fereastra Mare a Sâmbetei), a patak völgyében indulunk felfele, a nyereg fele, a patak jobb oldalán. Egy km után átkelünk a patakon, és az ösvény feltér balra, egy sűrű fenyőerdőbe. Ha előző nap vagy éjjel esett, a patak megárad, és bokáig-lábszárközépig érő vízben kell átmenni a patakon. A sodrás is elég erős, ha eddig nem ázott át a cipőnk, itt át fog, mert bele kell gázolni a patakba.

Innen a nyeregig 4 km meredek emelkedőn megyünk felfele. Előbb az erdőben, ahol a jelzések nehezen láthatók és nem szabályosan vannak felfestve (azaz nem lehet az egyik jelzéstől látni a másikat), de másfele nem lehet menni. A szemben levő hegygerinc csodálatos látványt kínál, miközben kilihegjük magunkat.

Az erdőt elhagyva az ösvény tovább emelkedik meredeken felfele, rododendron-bokrok között. Itt az ösvény elágazik, amit tábla jelez: balra a Cheia Bandei felé vezet, jobbra a nyeregbe.

A tábla után a jelzések oszlopokon vagy sziklákon vannak, viszonylag könnyen követhetők, bár sok helyen az oszlopokat elgörbítette a lavina. A köves rész közepén kiérünk a szélárnyékból, és végig, a nyeregig ki vagyunk téve a völgyben fújó szélnek, ami lehet nagyon erős is, és jelentős mértékben ronthat a komfort-érzetünkön. Az ösvényt kétoldalt meredek sziklafalak szegélyezik, amit, ha szerencsések vagyunk, látunk.

A nyereg alatti utolsó 400 méteren az ösvény nagyon keskeny, csúszós, csak óvatosan lehet felfele haladni, mert elég nagy a kicsúszás veszélye, főleg, ha erős a szél. Ha szerencsénk van, innen gyönyörű kilátás nyílik az erdélyi medencére. Ha nincs, és felhőben megyünk fel, akkor a látótávolság lecsökkenhet 3-4 méterre is.

Lefele az ösvény meredeksége miatt sokkal jobban kell vigyázni, mint felfele, az ösvény csúszós, nyirkos, vizes

A menedékház és a nyereg között jó tempóban haladva felfele 2,5 óra, lefele 1,5-2 óra az út.

***

A felszerelésről:

Ha csak egynapos túrát tervezünk, akkor a felszerelés kötelező elemei a vastagabb kabát, pulóver, vizes-üveg (1600 m felett nincs víz), csere-cipő és zokni, merevebb túra-bakancs (látva az embereket, hogy milyen cipőben túráznak 2000 m felett, úgy tűnik, hogy nem felesleges ezt újra és újra elmondani) vagy komolyabb terep-futó-cipő, sapka, kesztyű, naptej, fejlámpa, térkép vagy app (a mapy-t ajánlom), könnyű túrazsák (20-30 l), túlélőfólia (sziriusz-fólia), fájdalom-csillapító (fejfájásnak, lábnak). A túrabot opcionális, segíthet is, hátráltathat is, nekem a meredek ereszkedésnél sokat segített. Bőrkesztyűvel használom, hogy ne sértse fel a tenyerem. A lábszárvédő is jól jöhet, nekem nincs, nem hiányzott.

***

Ez a túra hosszú és nehéz. A legnehezebb szakasza a nyereg alatti utolsó 4 km, felfele a szintkülönbség miatt, lefele a térdnek nagyon megerőltető. Lefele nagyon kell figyelni, mert az ösvény miatt könnyű elcsúszni.

Nagyon kíváncsi voltam, hogy sikerül-e teljesíteni ezt a túrát, tekintettel az általános fizikai állapotomra. Végül a nyereg alatt 50 m-rel fordultunk vissza, mert semmit nem lehetett látni, és nagyon fújt a szél. Az utánunk jövők feljutottak a nyeregbe, és szerencsésebbek voltak. A 2,5 óra, amíg felfele mentünk a menedékháztól, számomra gyors tempónak számít, én inkább 3 órát hagynék magamnak, hogy ne kelljen kilépnem a komfortos tempómból, és mert nem szeretek rohanni a hegyen. Így egy kicsit meghúztam a tempót, és jelenleg ez a maximum, amire képes vagyok.

A térdem, nagy meglepetésemre, nem fájt egyáltalán, se felfele, se lefele (használni kell, akkor kevésbé fáj). A talpam fájt egy kicsit, de közel sem annyira, mint a Bánffyn, a fájdalom elviselhető volt.

Fontos kérdés volt számomra, hogy az idegrendszerem hogy reagál a magasabb hegyre, tekintettel a tavalyi évre. Egy kis fejfájással megúsztam, csak a végén kellett bevennem fájdalom-csillapítót, nem szédültem, nem lettem zavart, a szívritmusom végig az elfogadható tartományban maradt. Az is kérdés volt, hogy mentálisan mennyire bírom a határok feszegetését, és fel akarom-e adni menet közben vagy sem, lesznek-e komolyabb holtpontok. Nem voltak. Egy 400 m-es szakasz volt, ahol én egy kicsit lassabban mentem volna, és ahol 50 méterenként megálltam szuszogni, de alapvetően jól ment a túra, nagyon elégedett vagyok a fizikai teljesítményemmel, és főleg azzal, ahogy az idén sikerül egyre nehezebb és nehezebb túrákat komolyabb gond nélkül teljesíteni. Úgy tűnik, hogy kezd az állóképességem visszatérni, és szépen, fokozatosan, mindig csak egyet lépve előre sikerülni fog felgyúrni magam egy jó mentális és fizikai kondícióba.

Fontos kérdés az, hogy egy ilyen túrára egyedül menjek-e vagy társasággal. Ugye az alapvető szabály az, hogy hegyre nem megyünk egyedül, de ugyanakkor alkalmazkodni valakihez, akinek nem talál a ritmusa veled, ugyanolyan fárasztó. Az ismerősöm, akivel voltam, hegyi maratonokat fut, ő sokkal gyorsabban ment volna, neki is fárasztó volt állandóan várni rám, mert én lelassítottam a tempóját, én meg utálom, ha rohanni kell, és most miatta nagyon kellett. Én szeretek megállni, fényképezni, szétnézni, gyönyörködni a természetben (elvégre ezért megyek, nem azért, hogy kipipáljam, hogy itt is voltam). Nyugodtan felmehettünk volna a csúcsig és vissza (még 400 m volt, még 1,5-2 óra plusszban), és akkor is világosban leértünk volna.

Erre a túrára nem vittem energia-italokat (mert a hűtőben hagytam őket), és egy borzalmas ízű energia-zselét ettem meg, de tulajdonképp erre sem volt szükség. Volt nálam magnézium-tabletta (az finom, abból ettem többet), szőlőcukor, szalonna, sajt, kenyér, lefele jövet a menedékházban ettem egy finom levest, ittam egy kávét, és ez így elég is volt.

Másnap elég komoly izomlázam volt, a jobb lábamban és a vállamban, érződik, hogy más izmokat használtam, mint az eddigi túrákon.